Menu

Értesítés országos szúnyoggyérítésről

  • Írta: Pálfi Lászlóné

index 2884Akár hétfőn indulhat a szúnyoggyérítés. Ahogy az a múlt pénteki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott: a kormány átvállalta az önkormányzatoktól a szúnyoggyérítési feladatokat, amelyek szervezését a hivatásos katasztrófavédelemre bízta. Az ehhez szükséges közbeszerzési eljárások lezajlottak, a szerződéseket megkötötték, ha az időjárás engedi, akár hétfőn megkezdődhet a gyérítés Budapesten és még hétszáz településen.

Bővebben a cikkhez

Sávolyon a légi kémiai védekezés 2014.06.23-án a napnyugtát megelőző időszakban, Rossz idő esetén 2014.06.24. vagy 25-én kerül elvégzésre.

Külön felhívjuk a méhészek figyelmét az írtásra!

Bővebb tájékoztató itt

 

Meghívó

  • Írta: Pálfi Lászlóné

muzeumokejszakaja

Elsőáldozók a Sávolyi templomban

  • Írta: Pálfi Lászlóné

Hagyományosan mindig a Sávolyi Búcsú napján van a községben az Elsőáldozás. Az idén is ez így történt, június 15-én vasárnap 8 kisgyerek, köztük 5 sávolyi vehette magához első alkalommal az oltári szentséget. A képen a gyerekek János atyával közösen. Sávolyi gyerekek: Bogdán Andor, Csordás Bence, Üst Fanni, Üst Lili és Vida Hella. 

elsldozs

A füleksávolyi polgármester látogatása Sávolyon

  • Írta: Pálfi Lászlóné

Az elmúlt hétvégét Sávoly Község Önkormányzata és a Koltai-Tóth család közös meghívására Sávolyon töltötte Ferencz Gyula, testvértelepülésünk, Füleksávoly község polgármestere. Pénteken kora délután érkezett a családjával, az Önkormányzat épületében fogadta Bobek József István, Sávoly község polgármestere a települési képviselőkkel és dolgozókkal együtt. Pénteken délután bejárták a szűkebb környéket, Marótvölgye településeit, nevezetességeit, este pedig vadászat volt a program. Szombaton délelőtt a vendégek hivatalos programként részt vettek az általános iskolai ballagáson és az azt követő fogadáson. Ferencz Gyula polgármester úr elmondta, hogy nagy örömmel tett eleget a protokolláris kötelezettségnek és vett részt a hivatalos programon. A tudást és a megszerzett ismeretet nem veheti el tőletek senki, mondta a gyerekeknek és gratulált a szép tanulmányi eredményekhez. Ajándékot is hozott a sávolyi gyerekeknek: sportszereket és játékokat, hogy vidámabban és hasznosan teljen a szünidő. Füleksávoly is gyerekcentrikus település, ott is sokat tesznek azért, hogy az óvoda és az alapiskola is megmaradjon, a helyi gyerekeknek ne kelljen más települések intézményeibe eljárni. Szombat délután és vasárnap délelőtt a tágabb környékkel való ismerkedés volt a program a vendégeknek. Nagy elragadtatással fogadták és nagyon tetszett nekik a sok nevezetesség, jól érezték magukat. Kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre és hivatalos megbeszélésre is volt alkalom ezalatt az idő alatt. A két polgármester sokat beszélgetett arról, hogy hogyan lehet a két település között a kapcsolatrendszert mindjobban kiépíteni, szorosabbá tenni. Sok ötlet felmerült, de abban mind a két településvezető egyetértett, hogy a gyerekek lehetnek az egyik kulcsszó a testvértelepülési kapcsolatban. Reméljük, hogy az itt eltöltött hétvége hozzájárult az egymás jobb megismeréséhez és a személyes ismeretségek és barátságok szorosabbá tehetik a két község hivatalos kapcsolatát is. 

Ma megkezdődött a vakáció a sávolyi iskolásoknak is

  • Írta: Pálfi Lászlóné

Ma került sor az általános iskolában a ballagásra és tanévzáró ünnepségre. A nyolcadikosok megható ünnepség keretében búcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól, diáktársaiktól. Törőné Gelencsér Ildikó értékelte az elmúlt tanévet és sok-sok jutalomkönyvet osztott ki a jól teljesítő gyerekeknek. Kellemes pihenést kívánt a nyárra a nebulóknak és bezárta a 2013/14-es tanévet. Az iskolai ünnepség után a jeles és kitűnő tanulókat és szüleiket állófogadásra várták az Önkormányzatok képviselői és a polgármesterek. 25, köztük 16 sávolyi gyerek vehetett át nagy értékű könyvjutalmat és oklevelet a szép tanulmányi eredményéért. A sávolyi gyerekek: Bogdán Erika, Bogdán Fanni, Egyed Hanna, Fazekas Kitti Magdolna, Csordás Márkó és Szőke Dominik 1. osztály. Gaál Dávid 2. osztály. Kovács Martina, Kovács Alexandra, Sipos Dániel 3. osztály. Üst Lili, Üst Fanni, Csordás Bence 4. osztály. Gáspár Elizabet és Egyed Balázs 6. osztály. Üst Botond 7. osztály.

Ferencz Gyula Füleksávoly község polgármestere is hozott ajándékot a sávolyi gyerekeknek, melyet a gyerekek nevében Bobek József István sávolyi polgármester vett át. 

Minden gyereknek gratulálunk és jó pihenést kívánunk a nyárra!

Kedves vendégek a községben

  • Írta: Pálfi Lászlóné

Ma koradélután félhivatalos látogatásra érkezett Ferencz Gyula, Füleksávoly testvérközségünk polgármestere. Elkísérték a gyerekei is erre a hétvégére, amit Sávolyon töltenek el, megismerkedve a községgel és a környékünkkel. Bobek József István polgármester, a képviselő-testület tagjai és az önkormányzati dolgozók fogadták a kedves vendégeket. 

A kiültetett virágok védelmében

  • Írta: Pálfi Lászlóné

Hírt adtunk róla már, hogy 1200 tő virág került kiültetésre a községben. Az Önkormányzat munkásai gondozzák, öntözik a virágokat, hogy szépen fejlődjenek és sokáig legyenek díszei a községnek. Ez a hozzáállás elvárható lenne a lakosság részéről is. A Posta épületénél lévő virágágyásban valaki jelentős kárt tett. A képeken is látszik, hogy szándékos rongálás történt. Szomorú, hogy ilyen előfordulhat.