Úrnapi Körmenet Sávolyon

A pünkösd kettős ünnepe utáni tizedik napra esik az Úrnapja. Ezen a napon "Krisztus titokzatos testét" ünnepli az egyház. Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget. A körmenet útvonala mentén négy oltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartás céljára. Az oltárok fölé lombsátrat emelnek, a földre, a tovahaladó oltáriszentség elé rózsaszirmot szórnak. Sávolyon is megünnepelte a falu az Úrnapját. A több éves hagyománynak megfelelően megépültek a sátrak, és sokan voltak a Körmenetben is.

Képek!

Búcsúnapi örömfoci

Az elmúlt hétvégén volt Sávolyon a hagyományos búcsú. Amikor délelőtt én erre jártam sátrakat, kirakódást nem láttam, gondolom, ez a szemerkélő esőnek volt köszönhető. Viszont a falubeli lelkes fiatalok az eső ellenére is kiálltak egy barátságos futballmérkőzésre. A Kossuth utca fiataljai játszottak a Rákóczi utcaiakkal, így rendes kis rangadó kerekedett. Gólokból nem volt hiány, hiszen 12:11 arányú győzelmet aratott a Rákóczi utcai csapat. A lelkesen szurkoló lányok együttese is emelte a hangulatot. A képeket Péter Alexandrának, az információt Vida Barnának köszönöm!

Képek!

Ünnepi koccintás a Körjegyzőség épületében

Immáron ötödik alkalommal került sor az általános iskolai jó tanuló gyerekek, szüleik, és tanáraik megvendégelésére a fenntartó önkormányzatok részéről. A jeles és kitűnő tanulók értékes könyvjutalomban részesültek, melyet a polgármesterek adtak át nekik. A nyolcadik osztályos Osváth Roland eddig minden évben kitűnően teljesített, így ő ebben az évben külön pénzjutalomban is részesült. Az állófogadáson résztvevő sávolyi gyerekek: Üst Lili 1. osztály Üst Fanni 1. osztály Csordás Bence 1. osztály Kovács Elizabet 2. osztály Mészáros Dávid 2. osztály Egyed Balázs 3. osztály Gáspár Elizabet 3. osztály Péter Márk Béla 3. osztály Schmid Stephanie 4. osztály Üst Botond 4. osztály Gyarmati Dániel 7. osztály Osváth Roland 8. osztály Gratulálunk nektek gyerekek! Jó pihenést, aktív kikapcsolódást kívánunk a nyárra, hogy szeptembertől újra teljes erővel tudjatok a tanulásra összpontosítani!

Képek!

Elballagtak a nyolcadikosok

Ma délelőtt tartották az Általános Iskolában a ballagást és a tanévzáró ünnepséget. A tíz ballagó nyolcadikos, köztük öt sávolyi gyerek, megilletődve, és elérzékenyülve búcsúzott az iskolától, a tanároktól, kisebb társaiktól, és mondott köszönetet a szülőknek. Nagyon sok jó tanuló, jól teljesítő gyerek kapott könyvjutalmat és oklevelet az egész éves teljesítményéért. Mindenkinek gratulálok, és kívánok kellemes vakációt!

Képek!

Képek az Elsőáldozásról

Pünkösd vasárnap, június 12-én volt a községünkben az Elsőáldozás. Nyolc kisgyerek, köztük négy sávolyi: Gáspár Elizabet, Vida Nikoletta, Egyed Balázs és Péter Márk Béla először vehette magához az Úr Testét. Köszönöm a képeket Péter Alexandrának!

Képek!

Kedves Sávolyiak és minden községünk hírei iránt érdeklődő látogatónk!

Szeretnénk létrehozni egy e-mail címtárat, amelyhez várjuk mindenki csatlakozását, aki első kézből szeretne információt kapni az új hírekről, eseményekről a faluban. Jelentkezzenek a savolykonyvtar@gmail.com címen, közölve nevüket és telefonszámukat is. Természetesen ezt a címtárat bizalmasan kezeljük, és csak a község híreit, értesítéseit továbbítjuk Önök felé. Köszönjük segítségüket és közreműködésüket!

Szerdán este holdfogyatkozás!

A holdfogyatkozás nem tartozik a ritka égi látványosságok közé, általában évente két alkalommal teljes fogyatkozásban gyönyörködhetünk. Az már azonban ritkábban fordul elő, hogy a Hold teljes eltűnését, majd az árnyékből való előbukkanását lakóhelyünkről, szabad szemmel végigkövethetjük. A holnapi holdfogyatkozás az egyik ilyen leglátványosabb égi esemény lesz. Holnap, azaz június 15-én 17 óra 25 perckor kezdődik, ekkor jelenik meg a Hold peremén a Föld árnyéka, és 21 óra 22 perckor a Hold teljes árnyékba borul. Pontosabban ekkor ölt vöröses árnyalatot, hiszen a Föld légköre által megtört napfény egy része a Holdra vetül. Aztán a szín annak megfelelően változik, ahogy a fogyatkozás halad. Végül 23óra 02 perckor megkezdődik a Hold előbújása a Föld árnyékából, és 0 óra 2 perckor már újra teljes fényességében ragyog. Ha van idejük és türelmük, kísérjék figyelemmel ezt a ritka, és látványos égi jelenséget! Ha készítenek fotót, hozzák el a könyvtárba, vagy küldjék el. Szívesen közzé teszem!

Figyelem!

Az Önkormányzat felhívja a lakosság figyelmét, hogy fiatal emberek szennyvízcsatorna tisztító brigádnak kiadva magukat bemehetnek a házba, nem éppen jó szándékkal. Mindenkit kérünk, hogy idegeneket ne engedjenek be az udvarra sem! Kérjük a lakosságot, hogyha a csatornarendszerrel bárminemű probléma adódik, például dugulás, szivárgás, azt az Önkormányzatnál kell jelenteni, hiszen az üzemeltető cég dolga a hiba elhárítása.

A Sávolyi Dalkör Szőcsényben

A Somogy Megyei Vadásznapon a Sávolyi Dalkör is szerepelt. Színvonalas műsorral öregbítették Sávoly hírnevét. Az esős idő ellenére nagyon sokan tapsoltak az együttesnek és az éneklés mellett a falu címeres pólóknak is nagy sikere volt.