Emlékezés 1848 idusára.

Az általános iskola alsó tagozatos tanulói ünnepi műsorral emlékeztek meg az 1848. március 15-ei forradalomra. A meghívott vendégek, a szülők és az iskola tanulói színvonalas műsort láthattak.

Sávoly sürgős intézkedést kér
a kormánytól

Bobek József, Sávoly polgármestere Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordul segítségért miután az MFB nem nyújt hitelt a motorpálya megépítéséhez, és ezzel a beruházó mellett ellehetetlenül a somogyi község is.

A polgármester az MTI-nek pénteken kijelentette: értetlenül áll a település és az egész térség az MFB döntése előtt, hiszen semmi olyan új eleme nem volt a hitelszerződés-tervezetnek, amiről már fél éve ne tudtak volna az érintettek. Emlékeztetett arra, hogy kormánydöntés garantálta a befektetőknek az állami hitelgaranciát, ezért kezdtek el milliárdokat költeni a beruházás előkészítésére. Bobek József meggyőződése, hogy az egyre durvább választási kampánynak esett áldozatul a Balatonring, amelynek még komoly jogkövetkezményei is lehetnek, és "az valóban értelmetlenül kidobott pénz lehet az adófizetők számára".

Sávoly azért fordul a miniszterelnökhöz sürgős segítséget kérve, mert a befektető, átvállalva állami feladatot, saját költségén megépítette a falu szennyvízhálózatát, de azt a helyi lakosság szükségleténél jóval nagyobb kapacitásúra tervezték, így azt a község nem lesz képes önerőből üzemeltetni a jövőben - mondta a polgármester. Hozzátette, a másik nagy gond, hogy csak azért nem zárták be eddig a település iskoláját a kevés gyerekszám miatt - jelentős önköltséget vállalva a továbbműködtetésével -, mert betelepülőkre számítottak. Erre a beruházás meghiúsulásával azonban nincs sok esély.

Bobek József szerint a történtek rávilágítanak: "Nincs már felelős kormánya ennek az országnak, senki nem mer érdemi döntéseket hozni, és ez óriási károkat okoz". Hangsúlyozta, hogy a sávolyiak és a beruházást támogatók nem mondtak le végleg a Balatonring megépüléséről. Remélik, hogy a következő kormány minél előbb felülvizsgálja majd a beruházással kapcsolatos döntést, és kiderül: van létjogosultsága a tervek megvalósításának.

Sávoly az eddigieknél is nagyobb elszántsággal gyűjti az aláírásokat a pálya megépüléséért, erre külön honlapot indítottak. A polgármester beszámolója szerint eddig több mint kétszáz település vezetője állt a beruházás mellé, és több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze.


Felhívás a Balatonring-gel kapcsolatban!

A sávolyi Balatonring Moto GP pályával kapcsolatban számos hír jelent meg a sajtóban az elmúlt időszakban. A lakosság és önkormányzatok segítségét kérte már egy felhívás keretében Bobek József, Sávoly Község Polgármestere, hogy aláírásukkal fejezzék ki az emberek támogatásukat a fejlesztéssel kapcsolatban.

A térség fejlődésében egyedülálló lehetőség kínálkozik abban, hogy egy olyan gazdasági-turisztikai beruházás valósul meg, amely egyedi a maga értlemében, és emberek millióinak szórakozásához járul hozzá szerte a világon a versenyek közvetítésén keresztül. A beruházás nem csak a vesenypálya megépítéséből áll, hanem számos, hozzákapcsolódó fejlesztés is megvalósul, amely a foglalkoztatáshoz, a családok életszínvonalának emelkedéséhez járul hozzá. Térségünket is érzékenyen érintette a nemzetközi gazdasági válság, munkahelyek szűntek meg. A fejlesztés megvalósulásával hosszabb távon egy olyan fejlődési pálya áll be, amely a jelenlegi negatív tendenciákon változtat, és a térség, valamint az ország fejlődéséhez járul hozzá, megítélése kedvezően alakul.

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás támogatja a projekt megvalósulását, amelyet abban is ki kíván fejezni, hogy felkéri az embereket arra, hogy aláírásukkal támogassák a beruházást. Az aláírásokat a Kistérségi Iroda portaszolgálatánál (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) lehet megtenni.

Dr. Sütő László a Társulás Elnöke

Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft Nyilatkozata

Az SMF Kft Nyilatkozata a TASZ : „ Nyilvánosságra hoztuk a PM szakértői anyagait- Vajon mi alapján döntött a kormány?” című 2010. 03.09 –én megjelentetett kiáltványával kapcsolatban

A TASZ szándékai, ha valaki az elmúlt hetekben az ügy kapcsán kifejtett –az Index hírportállal szorosan együttműködő – fokozott aktivitásukból nem látná világosan, megfogalmazódik a kiáltvány utolsó kérdésében:

„Van-e Magyarországon jelenleg a civil társadalomnak elég ereje ahhoz, hogy megakadályozza a hitelszerződés aláírását?”

A Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft, a Balatonring beruházói általánosságban tisztelik a TASZ munkáját. Feltéve, hogy az objektív, elfogulatlan, tényszerű és felkészült. Jelen esetben, a Balatonring ügyében kifejtett ténykedésük azonban nem tekinthető ilyennek. Mintha egy valóságban nem létezhető ítélőszékként és vádhatóságként működne egyszerre, amely sem a védelem álláspontjára sem az objektív valóságra nem kíváncsi: mintha egyetlen céljuk a fent idézett kérdésben megfogalmazott erőpróba lenne.

A teljes szöveg itt letölthető!