Megkezdődött a 2009-2010-es tanév ...


Az idei vakáció is hamar elszaladt! Eljött a pillanat: ma háromnegyed nyolckor megkezdődött az általános iskolában a tanévnyitó ünnepség. 95 iskolás és 45 óvodás kezdte meg az új iskolaévet. Az első osztályosokat Szépné Fodor Edit tanítónéni kísérte a helyükre. Az ünnepi műsor és köszöntő után Törőné Gelencsér Ildikó igazgató nő megnyitotta a 2009-2010-es tanévet. Mindenkinek jó egészséget, eredményes tanulást és jó munkát kívánok erre a tanévre is!

Németh Balázs majdnem újabb világbajnoki pontot szerzett ...


Nagyon izgalmas volt az első – és egyelőre úgy tűnik, hogy az utolsó – 250 köbcentis futam az indianapolisi versenypályán. A futamot az olasz Marco Simoncelli nyerte meg, aki ezzel életben tartotta világbajnoki álmait. A vb-pontversenyvezető Aojama Hirosi sem lehetett csalódott a verseny végén, hiszen a második helyen ért célba. A harmadik helyet a Mapfre Aspar Team spanyol versenyzője, Alvaro Bautista szerezte meg, és összetettben továbbra is a második helyen áll, 16 ponttal lemaradva a japán listavezetőtől. Bautista csapattársa, a francia Mike di Meglio a negyedik helyen zárta az indianapolisi versenyt.

Remekül teljesített Indianapolisban a Balatonring Team fiatal magyar versenyzője, Németh Balázs, aki életében először járt a legendás pályán. A pilóta folyamatosan javult az egész versenyhétvégén, és a 20. helyről vágott neki a vasárnapi versenynek a nagyon kemény 23 fős mezőnyben (a királykategóriában 17-en vágnak neki minden futamnak), és kimagasló teljesítményének köszönhetően végül a 16. helyen zárt, és majdnem újabb világbajnoki pontot szerzett. A rajt nem sikerült valami jól a magyar versenyzőnek, és a második kanyarban történt baleset után szétszakadt a mezőny. Németh Balázs megpróbált elmenni az egyik bollyal, de ez nem sikerült, így egyedül kellett motoroznia a futam nagy részében. A fiatal tehetség kicsit csalódott volt a verseny után, mert a váltójával is gondok voltak, és a motor beállításai sem voltak tökéletesek. Németh Balázs reméli, hogy a jövő heti San Marinó-i futamon ismét pontszerző lehet, hiszen ezen a pályán már többször járt korábban.

Sokat javult Németh Balázs a száraz körülmények között ...


A szombati időmérőedzésen – ellentétben a pénteki nappal – már napsütés fogadta a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyét Indianapolisban. A tegnapi, szakadó esőben nem teljesítettek túl jól az élversenyzők, de a száraz körülmények között „helyreállt a rend”. A kvalifikációt az Aspar csapat francia versenyzője, Mike di Meglio nyerte meg a vb-pontversenyvezető japán Aojama Hirosi és az olasz Marco Simoncelli előtt. Az esőben brillírozó Jules Cluzel szombaton az ötödik pozíciót kaparintotta meg.

A Balatonring Team fiatal magyar versenyzője, Németh Balázs kezdi megtanulni az indianapolisi pályát, a száraz körülmények között sokat javított, és végül a 20. helyen zárt. Mivel egész nap száraz idő volt Indianapolisban, a magyar pilóta a délelőtti szabadedzésen a száraz beállításokat tesztelte, és a délutáni időmérőedzésre sikerült is megtalálnia az ideális beállítást. Németh Balázs a vasárnapi futamon szeretne jól rajtolni, és ezután elmenni a mezőnnyel. A fiatal tehetség úgy érzi, az Egyesült Államokban nehezebb dolga lesz, mint Brnóban volt, de mindenképpen megpróbál pontszerző helyen végezni.