Németh Balázs a Donington Parkban tér vissza ...

A gyorsaságimotoros-világbajnokság hétvégén tovább folytatódik, és a sachsenringi futam után vasárnap már a Donington Parkban mérhetik össze a tudásukat a versenyzők. A Brit Nagydíj a kilencedik állomás az idei sorozatban. A legendás brit pályán ez lesz az utolsó MotoGP futam, hiszen itt jövőre már Forma-1-es versenyt rendeznek. A Donington Park is egy rövid, szűk pálya, így a 250 köbcentis géposztály pilótáinak a legjobbjukat kell nyújtaniuk, ha nyugodt szívvel akarják megkezdeni a verseny utáni háromhetes pihenőt.

A hétvégi versenyen már ott lesz a Balatonring Team magyar pilótája, Németh Balázs is, aki teljesen felgyógyult egy hónapja elszenvedett kéztöréséből, és alig várja, hogy újra motorra ülhessen. A fiatal tehetség az Olasz Nagydíjon mutatkozott be, majd következett a Katalán Nagydíj, amely után Valenciában teszteltek a csapattal, ahol olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a bal keze. Németh Balázst megoperálták, majd egy különleges, oxigénkamrás kezelésre járt, hogy minél gyorsabban meggyógyuljon a sérült testrésze. A 21 éves tehetség már korábban is versenyzett a Donington Parkban, így nem lesz ismeretlen számára a pálya. Németh Balázs azt tartja a legfontosabbnak, hogy visszaszokjon a motorra, ezután pedig fokozatosan felveheti a versenytempót.


Tudósítás a tisztítóról ...

Mint azt ígértük, folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a községünkben folyó munkálatokról. A korábbi képekkel összehasonlítva (június23.) látható, hogy folyamatos a szennyvíztisztító építése is. Elkészült mind a három "medence". A födém betonozását végzik a szakemberek.

További képek!


Megérkeztek a munkagépek, valami lesz ...

Ma reggelre megérkeztek a munkagépek a pálya építési területére. Kecskemétről lábon jöttek idáig! Tegnap este hét órakor indultak és ma reggel hét órára értek ide. Holnap este indul a második csoport és összesen 16 Rába Steiger vonul fel a munkaterületre. Ennyi gépet együtt az egész ország területén nem lehet már látni! A képeken látszik, hogy már megkapták a Sedesa matricát. Innentől kezdődően azt várjuk, hogy mikor indulnak el ...


Ismét remekelt Espargaro, hetedik lett Németországban ...

A Balatonring Team pilótája, Aleix Espargaro remek futamot produkálva a hetedik helyet szerezte meg a gyorsasági motoros-világbajnokság Német Nagydíjának vasárnapi futamán. A negyedliteres versenygépek mindössze egy kört tehettek meg a Sachsenringen a rajt után, mivel eleredt az eső, így mindenkinek be kellett mennie a bokszba, hogy lecseréljék a kerekeket. Mivel az eső nem volt valami intenzív, sokan megkockáztatták, hogy a vizes és száraz talajon egyaránt használható slick gumikat tették fel. A 19 körösre rövidített futamot végül Marco Simoncelli nyerte meg Alex Debon és Alvaro Bautista előtt.

A Németh Balázst már zsinórban a második nagydíjon helyettesítő Aleix Espargaro az egész hétvégén remekül versenyzett, és Assen után egy újabb meglepetésre készült. A rossz gumiválasztás azonban elvette a spanyol tehetség esélyét, hogy a dobogós helyekért küzdjön. Espargaro a kilencedik helyről vágott neki a vasárnapi futamnak, és jól tartotta az iramot az élmezőnnyel. A verseny után azonban arról beszélt, hogy jobb lett volna, ha az első és a hátsó kereke is slick gumi lett volna. Mindenesetre így sem kellett szégyenkeznie, hiszen a hetedik helyen ért célba. A következő futam egy hét múlva lesz Nagy-Britanniában.


Németh Balázs elkezdte az edzéseket ...

Aleix Espargaro – aki már az egymást követő második futamon helyettesíti a kéztöréséből gyógyuló Németh Balázst – pénteken is bebizonyította mekkora tehetség. A fiatal versenyző annak ellenére is jó teljesítményt nyújtott, hogy gondjai voltak a motor telemetriájával. Espargaro a 27. körben 1:25.771 perc alatt teljesítette a távot, amellyel csak nyolc tizedmásodperccel maradt le Barberától. A spanyol versenyző bízik benne, hogy a szombati időmérőn még előrébb kerül.

Közben tovább javul az állapota Németh Balázsnak, akinek már csak egy oxigénkamrás kezelése van hátra, és a gyógytornát is elkezdte, hogy a jövő heti Brit Nagydíjon már ő ülhessen a Balatonring Team motorján. Németh Balázs nyilatkozata: „A kezem jobban van, már csak egy oxigénkamrás kezelésem van hátra. Elkezdtem gyógytornára járni, amelynek köszönhetően már sokkal jobban tudom mozgatni a sérült kezem, bár egy kicsit még húzódik, amikor ökölbe szorítom. Már nagyon várom, hogy újra motorra ülhessek. El is kezdtem a kondicionáló edzéseket, minden testrészem megmozgatom, de a kezemmel még nem tudok minden gyakorlatot elvégezni. A helyettesem, Aleix Espargaro nagyon tehetséges motoros, és bebizonyította, hogy a Balatonring Team motorja alkalmas akár a dobogós helyezések megszerzésére is.”


Aleix Espargaro ül ismét a Balatonring Team motorjára ...

A 2009-es világbajnoki sorozat a hétvégén a feléhez érkezik, a mezőny a Sachsenringen mérheti össze az erejét a Német Nagydíj keretein belül. A 125-ös és a 250-es kategória versenyzői egy extra hét pihenőt kaptak, hiszen az Egyesült Államokban csak a királykategória pilótái küzdöttek meg egymással. A kisebb kategóriák versenyzőinek jól jött a plusz szabadság, hiszen a német futam után a következő hétvégén már a Brit Nagydíjon kell helyt állniuk. ALeix Espargaro nagy reményekkel utazik Németországba, mivel a Holland Nagydíjon remekül debütált a Balatonring Team színeiben. A fiatal tehetség az asseni verseny előtt nyolc hónapig nem is ült negyedliteres motoron, de ez meg sem látszott a bemutatkozásán, hiszen csak nüanszok választották el attól, hogy megszerezze a Balatonring Team számára az első dobogós helyezést. Végül a negyedik lett. Espargaro, Németországban még jobb eredményt vár magától.