Folynak az előkészületek ...
Ma délelőtt Sávolyon, Bobek József polgármester úr segítségével bejártam a leendő MotoGP pályát. A magas talajvíz miatt csak néhány helyre tudtunk eljutni.
A Balaton magas vízszintje hatással van a területre, az elfolyó vizek visszatorlódnak, és talajvíz szintjét jelentősen megemeli. A Sió zsilipet hamarosan megnyitják, és ez sokat segít majd az munkavégzésben, amikor az építési engedély birtokában megkezdik a munkákat. Jelenleg a leendő pályán áthaladó nagynyomású földgáz vezeték kiváltását végzik a szakemberek, illetve a falu volt szeméttelepének rekultivációján dolgoznak. Az átrostált szétválogatott szemetet elszállítják, illetve a kinyert talajt a helyszínen hasznosítják majd.
![]()
MAMS MotoGP sportbírói tanfolyam ...
Ma és holnap Sávolyon tartanak sportbíró tanfolyamot, a nagyszámú jelentkező miatt két részre osztották a jelentkezőket.
A ma reggeli csoportban közel ötvenen voltak, Bobek József Sávoly község polgármestere köszöntötte a megjelenteket és azt követően Bulcsu Rezső a magyar MotoGP sportszakmai szervezője megkezdte az oktatást. Ebben az évben már Nagykanizsán is illetve a Hungaroringen is volt már tanfolyam a leendő sportbíróknak.
![]()
AMI MINDENKIT ÉRDEKEL ...
A felmerülő, aktuális témákról kérdeztem Bobek József István polgármester urat.
Hallottuk és olvastuk, hogy elkészült és elfogadásra került a falu új rendezési terve. Hol lehet megtekinteni?
Ez a rendezési terv egyelőre csak a MotoGP pályára vonatkozó változtatásokat tartalmazza. Nem átfogó, nem az egész községre vonatkozik. Ennek is folynak az előkészületi munkálatai és majd a későbbiekben arról is tájékoztatjuk a lakosságot. A mostani tervet az Önkormányzatnál lehet megtekinteni.
Hogy haladnak a pályaépítés munkálatai?
Az engedélyeztetési eljárás folyamatban van. Ezzel párhuzamosan folyik a szeméttelep rekultivációja, a gázvezeték kiváltási munkálatai. A jó idő beköszöntével a víz helyett a gépek veszik át a tereprendezéssel kapcsolatos munkákat.
Hallottuk, hogy új gépeket vásárolt az Önkormányzat.
A Testület úgy döntött, hogy eszközök vásárlásával járul hozzá a falu szépítéséhez, csinosításához. Megrendelt egy nagyobb teljesítményű traktort, amely nagyban megkönnyíti és gyorsítja a közmunkások munkavégzését. Az idén szeretnénk még virágosabbá, még rendezettebbé tenni az egész falut. A közterületek rendben tartása továbbra is a közmunkások feladata. Kérjük, hogy a saját portáján mindenki járuljon hozzá a közös cél eléréséhez: virágosítson, díszítsen, hogy rendezett, szép falu várja az ideérkező messziről jött embereket.
Lesz-e falunap? Ha igen, mikor?
A költségek rendelkezésre állnak a falunap megrendezéséhez. Várom a testülettől és a lakosságtól az időpontra vonatkozó javaslatokat.
Köszönöm a válaszokat!
![]()
Utolsó simítások…
A Petőfi utcai szakasz véglegesítésével befejeződik a községben a csatornahálózat kiépítése. Mint a képeken is látható, a munkások teljes erőbedobással végzik a munkát. Szerencsére az időjárás is kedvező, így csak a magas talajvíz jelent problémát.
![]()
Telep rekultiváció ...
Képek az itt hagyott területről és a megkezdett helyreállítási munkáról a Szabadság utcai volt telephelyen
![]()
Újabb akadályt vett a MotoGP ...
Rendezés: különleges sportlétesítmény lett a pálya
Újabb akadály hárult el a
sávolyi MotoGP pálya építése előtt. Elkészült, és a héten a képviselőtestület egyhangúlag már meg is szavazta a település rendezési tervét, ami csak a pályát érintő területekkel foglalkozik. A községnek különleges sportlétesítményi övezetté kellett nyilvánítania a MotoGP területét. – A Balaton-törvény decemberi hatályba lépése óta, rohammunkában, két és fél hónap alatt vittük át a rendezési tervet az előírtak szerint – mondta Bobek József polgármester. – Beépíthetőség, zajhatás, ökológiai, és még számos paramétert rendeztünk, a szakhatóságok gyors és hatékony együttműködésével. Innentől kezdve a marcali építésügyi hatóságé a terep. Bár a pálya területén a csapadékos időjárás miatt, még mindig magas a talajvíz, ezért nem igazán lehet dolgozni a földeken, a spanyol beruházó Sedesa telepén elkezdődött a rakodás. Most szállítják a gázcsöveket, melyekkel a leendő pálya alatt húzódó fővezetéket váltják majd ki. A MOL DN400-as, Nagykanizsától Lengyeltótiig húzódó gázvezetékének egy kilométeres szakasza keresztezi a MotoGP pályát. Ezt, kevés híján három kilométeres kerülővel viszik majd pályán kívülre.
Telep rekultiváció
Megkezdődött az M7-es sztráda szomszédságában az autópálya építők sávolyi telepének rekultivációja is. Megírtuk a települést csúfítva, a sztrádaszakasz átadása után ott maradtak a falu szélén kialakított telephelyen a bontási maradványok: lengedező kábelek, betondarabok egymásra hányva, szakadozott kerítés és megsemmisítésre szánt hivatalos iratok faládákban. Az önkormányzat többször kérte a kivitelezőt az áldatlan állapotok felszámolására. Bobek József polgármestertől megtudtuk: már dolgoznak a területen, tisztítják a szeméttől és a betontörmeléktől.
![]()
Sávolyi gyerekek klubja...
2009. február 14-én klubfoglalkozás volt a Községi Könyvtárban. Vasalós gyöngyből készítettek a gyerekek különféle mintákat, képeket. Mindenki nagyon ügyes volt.
![]()
Lesz magyar MotoGP futam...
Futótűzként terjedt el az egyik külföldi motoros szaklap, a Motorcycle News azon közlése, miszerint elmarad a sávolyi Balatonringen a gyorsasági motoros világbajnoki futam, mert a spanyol fél bizonytalan a feltételek megteremtésében. Suchman Tamás országgyűlési képviselő, a Balatonring regionális projektmentora hírkacsának minősítette, hogy idén nem készül el a magyarországi Moto GP pálya Sávolyon. - A spanyolok továbbra is megerősítették a befektetői szándékot és a beruházás megvalósítását- mondta. - Nincs lemaradásban a cég, folynak az engedélyeztetések. Ütem szerint haladnak az előkészületek. A Sedesa cáfolta, s minden alapot nélkülöző pletykának tartja az angol hírportálon megjelenteket. Ha csak nem jön közbe valamilyen rendkívüli esemény, elkészülnek a szeptemberi versenyre. Sávolyon most még a szennyvízcsatorna-hálózat építésén dolgozik a kivitelező Szabadics Zrt. Alapfeltétele a Balatonring megépítésének, mert a Balaton-törvény értelmében csak akkor adható ki az építési engedély, ha legalább hatvanszázalékos a csatornázottság a fejlesztési területen. A település csatornahálózatával gyakorlatilag végeztek, néhány méter van vissza csupán. Vida Zotmund a társaság műszaki igazgatójától megtudtuk: sem a januári fagyok, sem a csapadékos idő miatti magas talajvíz nem jelentett akadályt, a héten, határidő szerint be is fejezik a kiépítést. Bobek József Sávoly polgármestere megdöbbenten fogadta a hírt, s sorban a médiákat kedden. Elmondta: nem utal arra semmi, hogy ne kezdődne el időben az építkezés. A Sedesa telepére most szállítják például a gázcsöveket, melyekkel a leendő pálya alatt húzódó régi vezetéket váltják majd ki. Arról senki nem tehet, hogy a csapadék mennyiségét a Marót-völgyi csatorna nem bírta el, s a földeken jelenleg nem igazán lehet dolgozni.
![]()
Vince napi borkóstoló
Sávolyon második alkalommal rendeztük meg a borkóstolót 2009. január 31-én. Ebben az évben 23 bormintát kóstoltak meg a gazdák. A vörösborok közül Málovics József, Tóth Kálmán és Gombócz Nándor bora ízlett a legjobban. A fehérborok közül Simon Lajos, Molvarecz István és Szabó János bora volt a nyerő. A pogácsát Tulmann Zsoltnak és Egyed Józsefnek, a vaddisznópörköltet Péter Imrének, Schuller Tibornak és Mulasics Attilának köszönjük. Gyertyagyújtással és néma tisztelgéssel emlékeztünk meg az egy éve elhunyt Simon József barátunkról. A jó hangulatú beszélgetés, borozgatás után így köszöntünk el egymástól: Jövőre ugyanitt! További képek!

![]()



